Somogy
Vármegye első Önkéntes
Tűzoltó
Egyesületének megalakulása 1874.
március
4-én egy jótékonysági
bállal
kezdődött Csurgón, amit az ifjú Ritter
Samu,
később Reményi Samu ötletére
szerveztek meg.
A bál bevétele az akkori
mércével
mérve is csekély volt: mindössze kilenc
forint
ötven krajcár, ami 10 - 11 városon
belüli
kocsifuvar árának felelt meg, de ez az
esemény
elindította a tűzoltó egyesület
megalakulását.
A csurgói tanítóképző
testnevelő
tanára Fettich Károly, az ifjak mellé
állt
és közreműködésével
1874. március
22-én a Daru vendéglőben 18 fővel megalakult az
egyesület, amiről a következőképpen
szól a
krónika:
a nemes eszme életre kelt, miként azt az 1874.
év
március 22-én felvett jegyzőkönyv
bizonyítja,
melynek tanúsága szerint a városunkban
ma is
áldásosan működő
tűzoltó-egyesület a
megalakulás stádiumához közel
jutott. |
|
|
|
|
Fettich Károly
a csurgói önkéntes
tűzoltóegylet alapító parancsnoka |
|
Csurgói
önkéntes tűzoltó őrtanya |
 |
Somogy
Megyei Tűzoltószövetség
megalakulása
A Somogy Vármegyei
Tűzoltószövetség
először 1899. szeptember 3-án
alakult meg Csurgón 14 alapító
tűzoltó
testülettel, amelynek
díszelnökévé Maár
Gyula
vármegyei alispánt,
elnökévé
Reményi Samut
választották meg.
Az újjáalakulásra 1989-ben
Balatonbogláron
került sor Horváth Iván
önkéntes
tűzoltó parancsnok
kezdeményezésére. Itt 18
tagszervezettel alakult meg az Önkéntes
Tűzoltó
Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége,
aminek az
elnökévé Molnár
János
önkéntes tű. szds. tabi
önkéntes
tűzoltóparancsnokot választották. A
kizárólag önkéntes
egyesületeket
tömörítő szervezet tagjai azonban
hamarosan
rájöttek arra, hogy érdekeiket jobban
tudják
érvényesíteni, ha soraikban
tudhatják a
vállalati és a hivatásos
tűzoltókat is. E
szándéktól vezéreltetve
1993-ban közel
120 jogi személy, köztük jó
néhány önkormányzat
és
gazdálkodó szervezet - taggal alakult meg a
Somogy Megyei
Tűzoltószövetség, melynek
elnökévé Farkas István tabi
polgármester urat választották meg.
A Somogy Megyei Tűzoltószövetség
jelenlegi
elnökét Farkas László
vörsi
polgármester urat az 1997. évi, a 2001.
évi, a
2005. évi és a 2009. évi
küldött közgyűlés
választotta meg.
Bővebb információ, „Nagy Jenő
Százéves szövetség”
című
könyvében
található, melyet
tűzoltószövetségünk
megalakulásának 100.
évfordulójára adattunk ki 1999-ben. |
|